|
|
|
|
Remélem Ricco azért nem érzed úgy, hogy szem lesütve kellene az utcán járnunk, mert az utóbbi két meccsen objektív bíráskodásban volt részünk?
A Colorado ellen a topikjukban téma volt a bíráskodás, mert úgy érezték, hogy a kárukra tévedtek több esetben is. Szerintem nem így volt. Az hogy többet voltunk előnyben csak annak köszönhették, hogy folyamatosan nálunk volt a korong. Ha folyamatosan támadunk, akkor elég haszontalan dolog lenne szabálytalankodni. Ennek köszönhettük csak a kiállításokat. Tényleg olyan szinten nyomtunk, hogy majd felbillent a pálya. A 3. harmad 12. percében egy stat a meccsről: Összes kapuralövés (a blokkolt és a mellé is) 72!!! Szerintem simán 85 körül zártunk.
A COL góljai esetlegesek voltak, egyik sem volt egy kidolgozott akció, mert mindkettő átlövésből született. Ezekhez nem kis mázli kell, hogy utat találjon a hálóba. Mást ne mondjak, ilyen átlövésünk volt vagy 20 a meccsen, amiből egy sem lett gól.
Persze a sors fintora, hogy pont egy ilyesmi góllal nyertünk, amit Berglund megengedett, aztán még ketten beleértek, s végül Landeskog vállát is érintve került a kapuba.
A mai meccsen pedig egyszerüen megkaptuk, ami járt nekünk, az más kérdés, hogy nem sűrűn fordul elő a 2 perces 5-3-ra PP, most megadták. Ennyit a hazai pályáról, de mindkét eset teljesen nyilvánvaló volt. Wincsit ismerjük, hogy milyen tahó, az ő könyököse "tiszta" volt, még a másik akasztással sem lehetett vitatkozni. Persze ennek fényében Reaves-t is kiküldték "hasonló" könyökösért, ami simán nem volt az. Mondjuk a Sharks szurkoló, aki nézte a meccset, egy kurva szót nem szólt a bírókra, s ezért minden tiszteletem az övé.
Jajjj, a COL-ról és a SJ-ról beszéltem, lehet Sharks2 , Avs2 topik is leszünk?
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7070) |
|
|
|
|
|
|
|
Nyilván ezzel mi is tisztában vagyunk, s nem kergetünk hiú ábrándokat, de azért az NHL történetében volt rá példa, hogy valaki a semmiből nyert bajnokságot. Tampa, Carolina és az Anaheim is ilyen volt, ha az emlékeim nem csalnak.
Javítsatok ki, ha tévedek, most nincs időm utánanézni.
|
| |
|
|
Válasz taxilovearsenal hozzászólására (#7079) |
|
|
|
|
|
|
|
Ha fent lesz TSTN-en ez a meccs, leszedem, megnézem, rohadt kíváncsi vagyok már a bluesra. Szurkolok nektek, bár személyes véleményem az, hogy sok ez az x év rájátszásbéli rutin nélkül ahhoz, hogy még ez évben nagy tetteket hajtsatok végre. De ha egyben marad a csapat, 2-3 éven belül bármi lehet.
|
| |
|
|
|
|
------------ Swear all the pain’s done No trace or tremor here Or am I still numb? Have I been this whole year? |
|
|
|
|
|
A következő 2 hétben olyan dolgok történnek, amire az egész bajnokság folyamán nem volt példa és bizony ritkán fordul ez elő velünk egy-egy szezonban. Mire gondolok? Szóval 3 olyan meccs is lesz, ami emberi időpontban kezdődik (matiné meccsek).
Szombaton a MIN-t fogadjuk este 8-kor, aztán vasárnap 1/2 7-kor CHI-ba megyünk, majd egy hét múlva szombaton WIN-gel játszunk este 8-kor.
Már alig várom.
|
| |
|
|
|
|
Ejj Kosztya de paréj vagy. Nem megkértek, hogy ne Wingsezzél ebben a topikban? Gondolom csak a frusztráció beszél amúgy is belőled, irigyled a bajnoki címeiket, utóbbi évek sikereit, no és persze 31-ből 24 az mindig jobb mint 26-ból 23.
|
| |
|
|
Válasz Kosztya hozzászólására (#7075) |
|
|
|
|
|
|
|
Nálatok többször történik utalás a Bluesra, mint nálunk a Ti csapatotokra, szóval annak a topiknak kellene Blues2 nevet adni. Ha nem tűnt volna fel, én egy szóval sem említettem más csapatot, kizárólag a sajátomra koncentráltam, de ha már így felhoztad, akkor megragadom az alkalmat (úgy is ez a 2. legolvasotabb topik számotokra), hogy szívből gratuláljak a rekordotokhoz! ::tapsol
ui.
Gondoltam visszacsábítom Lacit, akit a hozzászólásaim küldtek illegalitásba.
|
| |
|
|
Válasz Kosztya hozzászólására (#7075) |
|
|
|
|
|
|
|
Azt hiszem kérni fogom Greg-től a "Problémák, észrevételek"-nél, hogy a Blues szobához rendeljen egy "Wings2", kombinált módban üzemelő melléktopikot is. Ahányszor benézek ide mindig a mi stat-jaink, sajtóhíreink, egyéb dolgaink elemzéseit látom.
Nem zavar, félreértés ne essék, csak úgy gondolom, hogy talán a sok Wings-kommentek között úgy könnyebb lenne megtalálni a saját csapatotok eseményeit (de főleg eredményességét) elemző írásaitokat a későbbiek során.
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#7073) |
|
|
|
|
|
|
|
Ezt nem is értem minek írtam, mert kit érdekel más csapat, mikor van nekünk sajátunk, akik meccsről-meccsre sziporkáznak.
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#7073) |
|
|
|
|
|
|
|
Némely csapat arra büszke, hogy zsinórban 20 győzelme van otthon (összesen 23), nekünk meg szép csendben 24.
Szintén ennél a csapatnál büszkék arra is, hogy 10 db 10 gólos játékosuk van. Igaz nálunk csak 8 van, de 9 gólja van a már egy hónapja nem játszó D'Agonak, s a most visszatérő McDonaldnak is ott lenne a helye, mert félszezonokban szokott lőni 20-at, csak hát idén ez még csak a 4. meccse volt, azon meg a legnagyobbak sem szoktak 10 gólt elérni.
De ez már legyen a mi "bajunk"
|
| |
|
|
|
|
Imádni való ez a csapat. Egyszerűen zseniális, ahogy játszottunk. Elnéztem volna bármeddig. Újabb fantasztikus győzelem, teljesen megérdemelten. Elején a Sharks bekezdett, de aztán gyorsan megmutattuk, hogy ki az úr a háznál. Andy visszatérésével megjött a "só" is a játékunkba. Ha Ő pályán van, akkor mindig ott van a játékunkban a gólveszély. Remélem a PO-ra kitud állni a legerősebb Blues, mert nagyon várom már, hogy mindenki egészséges legyen. Egy ilyen csapattal határ a csillagos ég:
Perron-Backes-Oshie
McDonald-Berglund-Stewart
Steen-Arnott-Langenbrunner
D'Ago-Sobotka-Reaves
tartaléknak: Nichol és Crombi
Pietro-Coco
Shatty-Jax
Russel-Polak
tartaléknak:
Huskins és Cole
Halak
Elliott
Nagyon durva lenne.
Én továbbra is Polak játékával vagyok elragadtatva, szuper jól játszik hátul.
Kicsit ünneprontó leszek, mert isten igazából szegény Cocót szívesen látnám más csapatban. Ez a pörgés (ahogy játszunk) már nem neki való.
|
| |
|
|
|
|
Nagy bounce back game volt Halaktól a félresikerült NJ elleni meccs után!
Petro egyszerűen maga az isten!!! Mekkora volt már a végén az egész pályáról beemelt ENG-ja!
Andy Mac-et jó volt újra jégen látni, hozott egy kis dinamizmust a játékunkba, jól kevergetett, és asszisztot is szerzett. Soha rosszabb visszatérést!
Sobotkát emelném még ki, nagyon keményen melózott egész meccsen, PK-ban zseniális volt (úgy általában a PK-nk is kurva hatékonyan működött), és ahogy felkente azt a patkány geci Thornton-t az egyszerűen zseniális volt!
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7070) |
|
|
|
|
|
|
|
Kicsit lejt a hazai pálya... De akkor már remélem ki is tudjuk használni, ha a sporiktól megkapjuk a segítséget.
|
| |
|
|
|
|
Óriási meccs volt, rettenetesen jól játszottunk, még is megszenvedtünk a győzelemért. Örülök, hogy így alakult, a COL-nak is jutott 1 pont.
|
| |
|
|
|
|
Csúnya lett volna ha ezt nem nyerjük meg, felbillent a pálya. Perron is visszatért végre-valahára! :)
|
| |
|
|
|
|
Steen viszont lassan javul, és sajnos D'Ago-nak is agyrázkódása van...
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#7066) |
|
|
|
|
|
|
|
Andy ma még nem játszik, de holnap már igen
|
| |
|
|
|
|
Ezúttal Porter kapott egy nagyot, kíváncsi vagyok játszik-e legközelebb, mondjuk a meccsen visszatért. Újra játszott Grachev is. Én nem tudom mit esznek rajta, akkora egy béna, hogy az valami borzalom. Remélem szombaton már visszatér McDonald.
Az meg hogy SO-ban győztünk, maga a csoda. Szerintem Ells megbénította Kovalchukékat. Pedig a Devils nem lövi rosszul a büntetőket, pl. Kovalchuk e meccsig 9ből 8 góllal állt, de most Ells védte a kisérletét.
|
| |
|
|
|
|
Ha nehezen is, de csak behúztuk. Nem Halak meccse volt, s akkor még finoman fogalmaztam, de Hitch időben leszedte.
|
| |
|
|
|
|
Bezzeg mi csont nélkül szoktunk az ilyeneken kikapni
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7062) |
|
|
|
|
|
|
|
| Most mondom, hogy a Preds-Nucks meccs hosszabbításos lesz... |
|
Lottóznom kéne... Mostanában minden egyes meccs, ahol két riválisunk játszik egymással rendre túlórás. Nevetséges.
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7059) |
|
|
|
|
|
|
|
Gyorsan döntésre vittük a dolgot, aztán a 4. perctől szinte az egész meccsen maradt a kétgólos előny. Kellenek az ilyen "könnyebb" meccsek is.
Polak játékát figyelem az utóbbi időben, mert szerintem eszméletlen milyen hasznosan játszik. Nem művel nagy dolgokat, de állandóan odaér a koronghoz. Lesre állít, ütközik, blokkol és hibátlanul játssza meg a korongot. Ma megkoronázhatta volna a teljesítményét egy góllal, de Porter is picit beleért, így az övé lett.
|
| |
|
|
|
|
Kicsit más meccsre számítottam, de nincs okunk panaszra, főleg hogy az első harmadban a szerencse is minket pártolt. Fontos két pont!
Remélem D'Ago-nak nincs semmi komoly baja.
Ja és Elliott nagyon jó volt, nagyban neki köszönhető a győzelem!
|
| |
|
|
|
|
Most mondom, hogy a Preds-Nucks meccs hosszabbításos lesz...
|
| |
|
|
|
|
D'Ago megsérült. A második harmadban meg mintha visszavettünk volna egy fokozattal, kb. csak Elliott-on látom, hogy 100%-on pörög.
|
| |
|
|
|
|
| Igen ő kezd. Szegény maradhatott volna Ottawában, úgyis ott szerepelt utoljára :D |
|
És még a repülőjegyén is spórolhatott volna a csapat, úgysincs még mindig tulajdonosunk.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#7056) |
|
|
|
|
|
|
|
Igen ő kezd. Szegény maradhatott volna Ottawában, úgyis ott szerepelt utoljára :D
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7055) |
|
|
|
|
|
|
|
És a nagy része idegenben lesz, ha jól gondolom. Ez lesz az igazi próbatétel, hogy tényleg érünk-e annyit, hogy a PO-ban ne csak sima zakóra legyünk jók.
Mai meccs: Félek kicsit, mert Anderson képes arra, hogy lehúzza a rolót, bármennyit is lövünk. Szerintem dominálni fogunk, és tényleg csak annyi a kérdés, hogy gólra tudjuk-e váltani a lehetőségeinket. Elliott lesz a kapuban?
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#7054) |
|
|
|
|
|
|
|
Kicsit sűrű lesz a programunk, az all-szar utáni időszakban. 65 nap alatt játszunk 33 meccset.
|
| |
|
|
|
|
A NSH-ről csak annyit, hogy volt egy statisztika a meccsen, miszerint ki véd a Blues ellen a legjobban, ez így nézett ki:
1. Rinne
2. Kiprusoff
3. Roloson
4. Vokoun
5. Cris Mason
Nem véletlen, hogy 3 NSH kapus van közöttük.
A meccsről csak annyit, hogy nagyon jól játszottunk, főleg az utolsó harmadban. Egyébként is tiszta PO feelingje volt a meccsnek, akkora hajtás volt. Sajnos Halak gyorsan frissen beszedett egy gólt (az első NSH lövés volt), nem mondom hogy potya, mert a kékről küldtek rá egy bombát, de nem állt senki Halak előtt, tisztán foghatta volna, de a kesztyűs szélével ért hozzá, onnan meg bevágódott.
Az utolsó harmadban lőttünk vagy 4-5 kapuvasat (már lehetetlenség volt számolni). Szóval szerencsénk sem volt.
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7052) |
|
|
|
|
|
|
|
Price-nak szerintem is jobb az upside-ja, de valahogy Jaro nekem mindig is szimpatikusabb volt. Valahogy mintha keményebben dolgozna, vagy jobban akarná a sikert. Vissza nem keresem ennyi idő távlatából, de amikor még nem volt a nagy PO run-otok, már akkor írtam itt a forumon, hogy ha a két RFA közül az egyiket elengeditek, akkor remélem hogy Halak lesz az, és hozzánk jön. Be is jött a dolog. :) Mostanság meg úgy látszik már kamatozni is elkezdett az üzlet számunkra.
***
NSH meccs. Nem néztem, de valószínűleg ha láttam volna is a meccset, akkor sem tudnék többet mondani ennél: Rinnétől feláll a szőr a hátamon... Ha van csapat akivel nem akarnék összekerülni a PO-ban, hát a Preds az! Komolyan, inkább 10x a mostani DET, mint az idei NSH.
|
| |
|
|
Válasz p@lee22 hozzászólására (#7051) |
|
|
|
|
|
|
|
Pedig Price a jobb, csak Jaro előtt van csapat, anélkül meg nehéz.
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7050) |
|
------------ "To you from failing hands we throw the torch. Be yours to hold it high." (John McCrae: In Flanders Fields - 1915) |
|
|
|
|
|
1-0. Örömteli, hogy semmi nem változott az elmúlt 9 napban!
Halak azért elég brutális már egy ideje. Meccseket nyer nekünk, lassan számolatlanul. Ő már az a kapus akire azt mondtam 2 évvel ezelőtt, hogy inkább őt látnám a csapatban, mint Price-t!
|
| |
|
|
|
|
Bishop AHL All Star MVP lett. Hogy fogom sajnálni, amikor elcseréljük... :/
|
| |
|
|
|
|
Mesterhármas, és még van 5 perc a második harmadból. Isten lesz ebből a gyerekből itt nagyon gyorsan!
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7047) |
|
|
|
|
|
|
|
Éppen Tarasenko-show van a Sport2-n! :)
|
| |
|
|
Válasz Fab88 hozzászólására (#7045) |
|
|
|
|
|
|
|
The Blues' Alex Pietrangelo did something Thursday night that teammate Barret Jackman has been trying to do for 12 months - tie Bobby Plager in career goals.
Pietrangelo's game-winner in the third period against Edmonton was the 20th goal of his career, matching Plager for 16th place on the Blues' career list for defensemen. Pietrangelo notched No. 20 in his 141st NHL game. Jackman, at 19 goals, has played 562 games in the league.
"I haven't scored out of respect for Bobby," joked Jackman, who was given Plager's No. 5 when he broke in with the Blues a decade ago.
Jackman has been "stuck" on 19 career goals since Jan. 7, 2010. It's been 139 games since he lit the lamp that day in Anaheim.
"I told him when he scores his next one, he'll tie me, and then in another three years he can pass me," Plager quipped.
|
| |
|
|
|
|
Én egyet sem láttam (a bírók sem), de valószínűleg a mi készülékünkben van a hiba.
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#7040) |
|
|
|
|
|
|
|
Hideg fejjel már azt mondom, 3 dolog miatt vesztettünk, ami valójában 1.
1. A DET felmérte, hogy ki a húzóerő mostanság a csapatban (Pietro, 9 points streak), s őt nem kímélték. Mondhatnám, vadásztak rá, de nem mondom. Tény, keresték vele az ütközést.
2. Ennek következménye Stewart emberkedése, minek folytán kap 17 perc büntit, így a 2. harmadban rotálnunk kell a sorokat Stewie hiánya miatt. Kaptunk is két gólt, s olyan széteső játékot produkáltunk, hogy a 2. harmadban szinte nem volt egy épkézláb akciónk.
3. A végén menetrendszerűen PK-ba kerültünk, amit kifejezetten vártam. Külön öröm, hogy ez a PK nem 4-5-re, hanem 3-4-re volt. Kaptunk is belőle egy gólt. 1-3 után már mehettünk a levesbe. Coco faszságot csinált nyilvánvalóan, de előtte is Pietro volt a szenvedő fél, szóval nem tudom megróni érte.
Ez így sok volt.
|
| |
|